A köztisztaság témájának megvitatása kapcsán indítottunk kérdőívet és kértük a Budapest 11. kerületének lakóit, hogy nyilatkozzanak és adják véleményüket munkánk megsegítéséhez, és helyi a viszonyok felméréséhez. 

A kérdőívben elsősorban az Irinyi József utca és Bogdánfy utca köztisztaságának állapotáról kértük a nyilatkozók álláspontját, tapasztalatait. 

A FICSAK 11 Alapítvány nagy figyelmet fordít a lakók komfortérzetének növelésére, melyhez nagyban hozzájárul lakókörnyezetünk tisztasága. A szemetes, mocskos utcák rossz hatással vannak közérzetünkre, hangulatukra, teljesítőképességünkre. Újbuda egy gyönyörű hely, tegyünk meg mindent azért, hogy megőrizzük szépségét, tisztaságát.

Sok helyen áldatlan állapotok uralkodnak, jelen kérdőívben Lágymányosra összpontosítottunk, és kértük mindenki véleményét aki itt lakik, tanul, dolgozik, napi szinten közlekedik, hogy töltse ki kérdőívet, hogy pontosan megtudhassuk mekkora a baj. A válaszadás csak pár percet vett igénybe, de hisszük, hogy komoly változásokat indíthat el. Amire nagy szükség is van.

A kérdőívet nagyszámú, 11. kerületi kötődésű lakos, diák, Újbudán, Lágymányoson dolgozó töltötte ki, aminek eredményeként valós képet kapunk a kerület köztisztaságának állapotáról, valamint a fejlesztése, javításra szoruló problémák témakörében tett nyilatkozatok alapján képesek leszünk újítási, korszerűsítési javaslatokat tenni a döntéshozók irányába.  

A válaszadók nagy része szerint a 11. kerület városvezetése időszakosan, vagy egyáltalán nem foglalkozik a közparkok, és utcák takarításával, gondozásával, nagyon sok szemét, gaz van az utcákon, illetve csak lakossági bejelentésre vonulnak ki munkavégzés céljából. Csupán a kitöltők 15 %-a gondolja azt, hogy megfelelő figyelmet fordítanak a területre. 

Az Irinyi József utca és Bogdánfy utca környékén található lakóházak előtti területek tisztán tartásának kérdésére adott válaszok összegzése alapján megállapítható, hogy sem a növények, sem pedig a szemét eltakarítását nem végzi el az önkormányzat, szintén 15 %- a a válaszadóknak gondolja azt, hogy megfelelő figyelmet fordít a városvezetés erre a területre. 

Az Irinyi József utca és Bogdánfy utcákban számos lakóház előtti terület parlagon hever, kihasználatlan és sok esetben gondozatlan. A lakók szívesen látnának ezeken a részeken füvesített parkokat játszótereket, díszkertet, 

A megkérdezettek több mint 80 %-a elégedetlen a jelenlegi városvezetés munkájával, csupán 15 % vallja magát elégedettnek. 

A válaszadók aktivitását és felháborodott álláspontját mutatja az, hogy több mint 90 %-uk jelezte felénk, hogy szervezett szemétszedés esetén szívesen csatlakoznának hozzánk. 

Ezen felbuzdulva, és bízva a lakosság összefogó erejében 2022. szeptember 16-ra szemétszedést hirdettünk Lágymányos városrészben.