Ismét pályaorientációs workshopot tartottunk Vissza a munkába gyerekkel? címmel, Kovács Márta életút konzulens, DÉT szakértő, coach szakmai vezetésével. 

A workshop az online térben valósult meg. 

A jelentkezők előzetesen egy kérdőívet töltöttek ki, hogy a workshopot az adott csoport igényeinek megfelelően tudjuk megtartani. 

A műhelymunka során a résztvevőkben tudatosultak azok a képességeik és erősségeik, amikre a munkakeresés és a munkavégzés során szükségük van. Nagyon fontos, hogy a munkába visszatérő édesanyák tisztában legyenek azzal, mit is akarnak, milyen munka az, ami számukra megfelelő. A résztvevők útmutatást kaptak, hogyan írjanak jó önéletrajzot, amivel ki tudnak tűnni a tömegből. Felkészültek az állásinterjún elhangzó kérdésekre is.

A résztvevők csoportban, párban és egyénileg is dolgoztak a délelőtt folyamán. Megosztották saját tapasztalataikat, tanáccsal látták el egymást. 

 A munkába visszatérés kapcsán az édesanyákat a munka-magánélet egyensúlyának megteremtése is foglalkoztatja, hiszen munkába állásukkal az egész család élete megváltozik. A workshop alatt arra is kaptak tippeket, hogyan vonják be a családtagokat a háztartás és a gyerekek körüli teendőkbe, hogy a családi élet továbbra is harmonikus legyen.