Tovább dübörög Felelős Állattartás Újbudán kampányunk.  Május első szombatján újra a Bikás parkban találkoztunk.

Azok a kutyák aki már a harmadik alkalommal érkeztek az oktatásra láthatóan okosabbak, ügyesebbek! Sőt a gazdik is egyre többet tudtak meg kutyájuk személyiségét illetően, és látnak bele abba, hogyan is kell kezelni kedvencüket, mik azok a sarkalatos pontok, ahol bizony nap mint nap konzekvensen kell kutyájukkal bánni azért, hogy a közös együttélés még kiegyensúlyozottabb legyen.

Május első hétvégéjén immár harmadik alkalommal találkoztunk a Felelős Állattartás Újbudán sorozatunk gyakorlati tréningjén, a Bikás parkban, ahova rengeteg kutyus érkezett

Gyakoroltuk a korábbi órán elsajátított gyakorlatokat, valamint a élelem megtagadás fontosságát. Ami ugyan nem tűnik nagy dolognak, de melyik kutya ne csábulna el egy finom falattól. Azonban sajnos sokszor az utcán heverő finom falatok, vagy a kerítésen bedobott ételek komoly veszélyt jelentenek a kutyák számára. Ezért kell tudniuk azt, hogy ételt csak a gazdi kezéből fogadhatnak el. A tanórán elhangzottakat, pedig érdemes otthon is gyakorolni minél többet.