„ÚJ VAGYOK ÚJBUDÁN”

jelmondattal indít kampányt a FICSAK 11 Alapítvány

A FICSAK 11 Alapítvány sok szeretettel köszönti az új lakosokat, hiszen nagy örömünkre szolgál, hogy egyre több ember választja lakhelyül a 11. kerületet. Bízunk abban, hogy minden új beköltöző megtalálja itt, amire vágyik és annyira fogja szeretni, mint mindenki, aki itt él, dolgozik, tanul, hiszen Újbuda az élet minden területén egyedülálló lehetőségeket kínál. 

A Budapest közkedvelt kerületében kiemelkedő színvonalú felsőoktatási intézmények működnek, melynek tanulói felveszik a versenyt Európa bármely egyetemének hallgatóival. Számos multinacionális, közép- és kisvállalkozásnak köszönhetően Magyarországon itt a legalacsonyabb a munkanélküliek száma, melynek társadalmi és gazdasági hatása nap mint tapasztalható, érezhető. Mindemellett számos sportolási, szórakozási, kulturális programban is bővelkedik, melyek közül többet, a FICSAK 11 Alapítvány szervez, és melyek látogatása minden korosztály számára kikapcsolódást nyújt. 

Kampányunk során az újonnan, 2020 után beköltöző családokra koncentrálunk, mivel az utóbbi időben a kerületben sorra épülnek és cserélnek gazdát ingatlanok. A FICSAK 11 Alapítvány eltökélt szándéka, hogy a vele hasonló konzervatív, családcentrikus értékrendet valló Újbudára újonnan beköltöző családokat és családalapítás előtt állókat köszöntse az új otthonukban. 

Régi kedves hagyomány felelevenítése ez, hiszen a közösségbe újonnan érkezőket mindig is az új lakhelyre jellemző tárgyakkal, különlegességekkel ajándékozták meg. Ezt a eltűnt szokást szeretnénk visszahozni azzal, hogy minden Újbudára költöző családnak egy ajándék csomaggal kedveskedünk, és nyereményjátékra hívjuk őket. Célunk, az új lakók összetartó közösségbe való integrálása, valamint bíztatni őket, hogy aktívan vegyenek részt a FICSAK 11 Alapítvány által szervezett programokon, melyeket gyakran kifejezetten a részükre rendezünk, hogy megismerjék a kerületet (pl. egynapos e-bike túra).  

Napjainkban több mint 144.000 fő él Újbudán, 2005 óta hivatalosan is a főváros legnépesebb kerülete. Sokan választják lakhelyül, mivel Budapest központi részén helyezkedik el, közlekedése kiváló, könnyen elérhetőek a bölcsődék, óvodák és iskolák, a felsőoktatási intézmények kiemelkedő színvonalúak. Kifejezetten sok a park, a játszótér, a zöldövezet. Annak ellenére, hogy az ingatlanárak egyre növekednek, a II. és a XII. kerülethez, valamint az I. kerület bizonyos részeihez képest alacsonyabbak itt. Mindezen túl rendkívül sokféle sportolási és kikapcsolódási lehetőség elérhető. 

Az Újbudára 2020 után költöző lakosok internetes oldalunkon történő regisztrációt követően a FICSAK Családi Központban vehetik át az Új beköltözők ajándékcsomagot, mely kifejezetten az új lakosok számára lett összeállítva. Megtalálható benne egy egyedi, limitált darabszámban készült, ikonikus Újbudai nevezetességeket bemutató ajtódíszt, mely éke lehet az otthonoknak. 

Mindezen túl, elkészült az Új beköltözők kuponfüzetet, mely összefogja azokat a szolgáltatókat, melyek kiemelkedőnek számítanak a kerületben és Budapesten egyaránt. Az általuk képviselt értékeket és elhivatottságot minél több embernek meg kell ismernie, és kifejezetten azokkal is megismertetni szolgáltatásaik élményét, akik ismeretlenek a kerületben. A kuponfüzet a szolgáltatók által felajánlott kedvezményeket tartalmazza.

Kampányhoz kapcsolódóan összeállításra került az Isten hozott Újbudán kiadvány is, mely a XI. kerületi civil egyesületeket és az újbudaiak körében méltán népszerű, közösségi, aktív vagy csendesebb kikapcsolódásra alkalmas helyszíneket mutatja be néhány érdekességgel, elősegítve ezzel az új lakókörnyezet felfedezését. 

A FICSAK11 Alapítvány bízik abban, hogy a kampányhoz minden 2020 után Újbudára költöző lakos csatlakozik. 


Regisztráció: https://ficsak11.hu/uj-vagyok-ujbudan/