A Déli Körvasút projekt kapcsán lakossági fórumok által biztosítottunk lehetőséget arra, hogy a fejlesztés részleteiről személyesen tájékozódhasson a lakosság. Az eseményeken bemutatásra kerültek a projekt aktuális állapota, tervei, valamint minden esetben lehetőség volt a vélemények és javaslatok megosztására is.

2025. márciusában sikeresen megrendeztünk a Déli Körvasút városfejlesztési projekt V. ütemének első lakossági fórumát, mely közel száz fő részvételével zajlott. A magas részvételi szám azt mutatja, hogy mennyire fontos a lakosság bevonása már a lehető legkorábbi szakaszban. A fórumon elsősorban a XI. kerület Kőérberki lakótelepéről és a Tóváros lakóparkból érkeztek lakók, hiszen a prezentált tervek ezen városrészeken megvalósítani kívánt beruházást szemléltették.

Az eseményen bemutatásra került a projekt aktuális állapota, terve, valamint lehetőség volt a vélemények és javaslatok megosztására is. Nagyon örülük annak, hogy pártpolitikától független, konstruktív, párbeszéd indult el. A fórumon részt vett a helyi önkormányzati képviselő, valamint az Építési és Közlekedésügyi Minisztérium szakmai jelenléte is képviseltette magát.