Lezárult a Fiatal Családosok Klubja “Minden, ami csajos – add át magad az élménynek!” 2020-as nyári napközis tábora. Idén a Ficsak Családi Központ adott otthont a gyerekeknek. A kifejezetten lányoknak tartott 5 napos tábor alatt a gyerekek bővelkedtek a csajos programokban.

Vendégünk volt Steinbach Annamária pszichológus is, aki önbizalom erősítő játékokkal is készült a lányoknak.

„Az elmúlt időszak nehézségei próbára tettek minden korosztályt. A kiskamaszok számára a barátokról való lemondás, a mozgás, az együtt szerzett élmények hiánya komoly lelki nehézségeket okozott. Ezért fontosnak tartom a közös élmények, együtt gondolkodás lehetőségének megteremtését hol játékos, hol alkotói, hol pedig a korosztály nyelvén való beszélgetés formájában.” – mondta nekünk Annamari. Ennek fényében tartotta meg a lányoknak pszichológiai foglalkozását, melyen érzelmi intelligenciájuk, stresszkezelésük, önbizalmuk tovább erősödött.

A lányok egy szuper vezetett túra keretén belül ellátogattak a Sas-hegyi Látogatóközpontba, készítettek ékszert, festettek pólót és bevásárlótáskát, egy illatos fürdősót mixeltek. Emelett sokat mókáztak, játszottak és lelkileg, szellemileg töltődtek a gyerekek.

További információk a táborokkal kapcsolatban >> https://ficsak.hu/taborok/